Nem tudjátok, testvérek – a törvény ismerőihez szólok -, hogy a törvénynek csak addig van hatalma az emberen, amíg él? 2A férjes asszonyt például törvény köti életben levő férjéhez, a férj halálával azonban felszabadul a férj törvénye alól. 3Ha férje életében más férfié lett, házasságtörőnek mondják. A férj halála után azonban felszabadul a törvény alól, és nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. 4Éppígy, testvérek, Krisztus testében ti is meghaltatok a törvénynek, hogy ahhoz tartozzatok, aki feltámadt a halálból. Ezért most teremjünk gyümölcsöt Istennek. 5Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjaikban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. 6Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint. 7Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bűn? Semmi esetre sem. De a bűnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bűnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! 8A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna. 9Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. 10Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált. 11A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt. 12A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó. 13Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bűn, amely – hogy bűnként nyilvánuljon ki – azzal okozta halálomat, ami jó, így a bűn a parancs által mutatta meg igazi bűn jellegét.

