Kutyavilág!

Színészként nem feladatom az időjárás figyelése, nem is szoktam vele nagyon foglalkozni. Azonban az elmúlt napokban észrevettem néhány elgondolkodtató dolgot, amit szeretnék mindenkivel megosztani!

Szokatlanul sokáig volt jó idő, így nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy éjszaka bizony már nem annyira kellemes a levegőn lenni. Az elmúlt napokban többfelé jártam, és sok helyen találkoztam szabadban éjszakázó hajléktalanokkal, akik valamilyen fajtájú kutyával töltötték együtt napjaikat. Sajnos az elmúlt években “divattá” vált egy szerencsétlen négylábúval közösen koldulni. Nyilván arra gondolnak, hogyha ember az embernek nem segít talán egy ártatlan kutyaszem meghatja az arra járót.

Úgy tudom, hogy a menhelyek csak kétlábúakat fogadnak, négylábúakat nem, így nem lehet tudni, hogy amíg a gazda bent melegszik, addig mi lesz a kutyájával.

Évezredekkel ezelőtt az akkor élt ember azért szelidítette meg a farkast, és csinált belőle házikedvencet, hogy segítse, támogassa a mindennapokban. Ma már több ezer fajta él velünk a világon, de sokszor elfelejtjük tartásának eredeti szándékát.

A hideg idő beköszöntével, aki teheti ne csak a fagyban éjszakázó hajléktalan emberre figyeljen, de a mellette – akár élete árán is – hűségesen kitartó jószágra is! Ha segítünk egy embertársunkon, segítsünk annak kutyáján is.

Talán így egy jó cselekedettel rögtön két életet is könnyebbé tudunk tenni!

Elaludtam!

Nem tagadom. Így történt! Az elmúlt napokban egy nagyszerű munkában vettem részt. Vidéken dolgoztam egy film forgatásán, ahol igen komoly, és összetett feladatom volt. A kamera előtti jelenléthez oldalak tucatjait kellett megtanulnom, így folyamatosan járt az agyam ébredéstől elalvásig. Az időjárás bizonytalansága miatt már korán elkezdődtek a felvételek és a napsugár utolsó fellángolásáig tartottak. Így jó, és erős ütemben sikerült a tervezett menetrendet betartanunk.
Amikor épp nem kellett a felvevő elé állnom, vagy a szöveget memorizáltam, vagy egy kicsit pihentem. Egy ilyen alkalommal aztán elnyomott az álom. A stáb tagjai nagyon rendesek voltak, és amíg nem kellett nem is ébresztettek fel. Aztán, amikor magamhoz tértem arra kellett egy kicsit várakozniuk, hogy az álom utolsó szelete is eltűnjön az arcomról, hogy a képeken ne tűnjön fel ez a kis intermezzo.  Mindenki nagyon rendes volt, és segítőkész, így nem sokkal később ismét “kamera képesen” sima arccal mondhattam az aktuális mondatokat!
Aznap este eszembe jutott, hogy ugyanezt a helyzetet mennyi feszültséggel, ordítozással is meg lehet volna oldani, mivel szunyókálásom miatt némileg koncentráltabban kellett tovább dolgoznunk. Azonban a rendezőtől kezdve az operatőrön át az egész csapat nagyon nyitott, nagyon segítőkész és ami fontos: nagyon baráti volt. Igazi filmes családdá álltunk össze, amelyben jó volt “családtagnak” lenni.
Remélem, hogy utamra is hasonló “családot” tudok majd összeállítani, és majd akkor is hasonló hangulatban valósíthatjuk meg a kitűzött nagy tervet!