Miután i. e. 722-ben II. Szárgon Asszin király bevette az északi országrész, Izrael királyságának fővárosát, Szamáriát, a város és a környékének lakóit Asszíriába telepítette, helyükbe pedig keverék népeket hozatott. Az újonnan betelepültek még nem ismerték Jahve tiszteletét, és régi isteneik tiszteletének hódoltak. Később más asszír királyok újabb telepeseket küldtek ide. A jövevények a Szamáriában visszamaradt kisebb létszámú zsidó lakossággal keveredtek, majd felhagytak a bálványimádással. Leszármazottaik, a szamaritánusok nemzeti megosztottságban éltek, akiket a zsidók – vallási és származási alapon – megvetettek és ellenségként kezeltek. A szamaritánusok egy időben a zsidók szent helyéhez, a jeruzsálemi templomhoz zarándokoltak. 

A Jeruzsálemi templomban lelki vezető szolgálatot ellátó papok a Lévi törzséből származó, Áron családjának leszármazottai voltak. A léviták pedig szintén e törzsből származtak, azonban más család sarjaiként töltöttek be templomi szolgálatot. 

Jeruzsálem hegy tetején épült város, Jerikó tőle alig 30 kilométerre, de a völgyben feküdt, mintegy 1000 méterrel mélyebben. A közöttük levő hegyi út alkalmas búvóhely volt az útonállók számára. A példabeszédbeli zsidó embert egy ilyen veszélyes útszakaszon támadták meg a rablók, leütötték, kifosztották, majd vérbe fagyva otthagyták. 

Az újtestamentumi történetet indító szereplő egy törvénytudó farizeus, aki arról faggatja Jézust, “kísértvén őt”, mit kell tennie ahhoz, hogy örök élete legyen. A kérdezőt nem az őszinte érdeklődés, hanem a tőrbecsalás szándéka vezette. A zsidó törvénytudók, a farizeusok ugyanis fáradhatatlanul buzgólkodtak azon, hogy leleplezzék Jézust, hogy ellentmondást találjanak tanításai és a szent Törvényben (Tórában) foglaltak között. Jézus, aki számtalan kinyilatkoztatással és példázattal tanította a népet, az ilyen próbák idején mindig igen ügyelt arra, nehogy „kísértvén őt” szembeállítsák a Törvénnyel, a Mózes öt könyvét tartalmazó Tóra törvényeivel. 

(Jézus ma emberének is szóló tanítása – „Az irgalmas szamaritánus példázata” alapján)

A világunkra oly jellemző, ellenségképpel átitatott világnézeti háttéren, milyen gondolati kapaszkodó mentén lehet a helyes választ megtalálni erre a kérdésre: „Ki az én felebarátom?”

Milyen erkölcsi magatartást követhet korunk teljesen összezavart értékrendjében élő, olyan nemzeti érzelmű ember, aki az ellenségkép tekintetben erősen túlfűtött hazafi? 

Erre szeretnék rávilágítani, illetve gondolkodásra késztetni Jézus egyik legszebb példázatának tükrében: vajon helyes utat követünk-e, ha tápláljuk magunkban a más vallású és származású embertársaink iránt érzett gyűlöletünket? 

Míg a civilizált mai ember a természettudományok területén nyíltan elismeri, sőt kutatja a természet törvényeit, addig úgy véli, hogy az emberre nem vonatkoznak rendeltetéséhez, teremtettségéhez fűződő emberi törvények, amelyek életét boldoggá és teljessé tehetik, amennyiben követi azt. 

Mit is foglal magába a biblikus szeretet fogalom, mint az embernek mértékül adott törvény? Jézus egy újszövetségi igében így üzen nekünk: “Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény és a próféták.”               Másutt: “Senki ne keresse azt, ami az övé, hanem mindenki azt, ami a másé.” Pál apostol pedig így fogalmaz:  „…szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

A szeretet törvényének betöltését szemléletesen foglalja össze a Szentírás egyik legszebb Jézusi tanítása. „Az irgalmas szamaritánus példázata” pedig így szól:

„És íme egy törvénytudó felkelt, kísértvén őt, és (ezt) mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig mondta annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?

Az pedig felelvén, mondta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.

Mondta pedig annak: Jól feleltél; ezt cselekedd, és élsz.

Az pedig igazolni akarván magát, mondta Jézusnak: De ki az én felebarátom?

Jézus pedig felelvén, mondta: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók (kezébe) esett, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmentek, és ott hagyták félholtan.

Történet szerint pedig ment alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülte. Hasonlóképpen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és (azt) látta, elkerülte. 

Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt: és mikor azt látta, könyörületességre indult. És hozzájárulván, bekötözte annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vitte a vendégfogadó házhoz, és gondját viselte néki.

Másnap pedig elmenőben két pénzt kivett, adta a gazdának, és mondta néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.

E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók (kezébe) esett?

Az pedig mondta: Az, aki könyörült rajta. Mondta azért néki Jézus: Eredj el, és te (is) aképpen cselekedjél.”

A történet mélyebb megértéséhez érdemes áttekinteni a Jézus korabeli vallási, etnikai és földrajzi körülményeket.