Az apostol levelei

Pál egyre szélesebb körben terjedő apostoli munkája közben is atyai gondossággal, állandóan figyelemmel kísérte a korábban alapított egyházak életét. Ismételten meglátogatta híveit, s ha személyesen nem mehetett, levélben küldte el tanítását, intéseit és tanácsait. A szentírás az apostolnak 14 levelét őrzi; ő maga említ még egyet-kettőt, amely nem maradt ránk (lásd 1Kor. 5,9; Kol. 4,16; Fil. 3,1).

A mai bibliakritika csak nyolc levelét: a rómait, a két korintusit, a galatát, a két tesszalonikait, a filippit és a Filemonhoz írtat tekinti az apostol művének. Talán az efezusi és a kolosszei, de minden bizonnyal a két Timóteushoz és a Títuszhoz írt levél tanítványaitól származik, de valamennyi hűen tolmácsolja az apostol gondolatait.

Levelei nagy hatással voltak az egyház tanításának kialakulására. Aquinói Tamás szerint csaknem az egész hittudomány megtalálható bennük. Az apostol foglalkozik először az egyházban elvontabb teológiai kérdésekkel: ő magyarázza meg Jézus tanítása alapján az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatát az üdvösség történetében; ő fejti ki az evangéliumi tanítást Krisztus személyéről, a megváltásról, a megigazulásról, az egyházról, a keresztény lelki élet alapjairól: a Krisztussal való kegyelmi életközösségről, a Szentlélek ajándékairól, a keresztény élet erényeiről, veszélyeiről és a gyakorlati szabályairól.

Valamennyi levelét görög nyelven írta. Jól ismerte a görög köznyelvet, de fáradságos munkája és súlyos gondjai közt nem sokat törődött a fogalmazás gondosságával. Leveleit tollba mondta (lásd Róm. 16,22; Gal. 6,11; 1Kor. 16,21; 2Tessz. 3,17). Eleven szellemében egymást érték az eszmék és a kifejezések, s gondolatainak áradatát nem sikerült mindig a nyelvtan és a stilisztika szabályai közé szorítania. Helyenként homályosan fogalmazott részekre, félbemaradt mondatokra vagy nehézkes mondatfűzésre találunk. Már Péter is megjegyezte második levelében, hogy Pál levelei nem könnyű olvasmányok (2Pt. 3,16). Olvasóját azonban ennek ellenére is magával ragadja nyelvének eleven fordulatossága és nagyszerű kifejezőereje. Írásaiban szinte egymásra torlódnak a hasonlatok, kérdések, felkiáltások, ellentétek és fokozások (pl. 1Kor. 9,1-13, 1Kor. 13,1-3; 2Kor. 4,8-12; 2Kor. 6,4-10). Éles szelleme és gazdag érzelmi világa lendülettel, erővel és szépséggel tölti el stílusát.

Leveleinek külső alakja az abban az időben szokásos levélforma. Az apostol nevével, címzéssel és üdvözlettel kezdődik. Ehhez szinte kivétel nélkül hálaadó vagy kérő imádság kapcsolódik. A levelek törzse általában két részből áll: a dogmatikus rész inkább elvi síkon tárgyalja a keresztény tanítást, az erkölcsi rész viszont a keresztény élet gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, int, tanácsot ad és buzdít. Befejezésében magánközlemények és üdvözletek következnek, majd az áldás búcsúzó szavai.

A következő néhány hétben, péntekenként közreadom Pál leveleit, az Apostolok cselekedeteiből a reá vonatkozó részeket, valamint azokat az írásokat, munkákat, amelyek az ő személyével, munkásságával foglalkoznak. Remélem a pénteki sorozatom végére minden olvasóm érteni fogja, hogy ez a blog miért az Ő személyére épül!


Az Apostolok Cselekedetei

Az „Apostolok Cselekedetei”-ről szóló könyv Lukács evangéliumának folytatása. Szerzőjének is kezdettől fogva Lukácsot tartották s szó sem férhet ahhoz, hogy a két mű egyazon írótól származik. A szerző célja, hogy megismertesse a kereszténység történetét úgy, amint az Jeruzsálemtől kezdve Rómáig elterjedt. Azért míg első könyvében Jézus, a másodikban az apostolok, közelebbről Péter (1-12. rész) s még részletesebben Pál apostol (13-28. rész) működésével foglalkozik. Innét van, hogy e művének első felében az események központja Péter, színtere pedig jobbára Jeruzsálem, minthogy ebben a keresztyénségnek zsidó földön való elterjedéséről van szó: viszont a második felében Pál lép előtérbe, minthogy ebben a keresztyénségnek pogány földön való elterjedését tárgyalja.

Kétségtelen az is, hogy miként az evangéliumot, úgy az „Apostolok cselekedetei”-t is Pál szelleme befolyásolta, anélkül azonban, hogy az író egyéni felfogása háttérbe szorult volna, sőt ellenkezőleg, álláspontja nem a radikális, hanem a konzervatív paulinizmus. Ez a  mű voltaképp a péteri és a páli keresztyénség elvi egységét és összhangját hirdeti.

A mű keletkezési idejére vonatkozólag a vélemények eltérők. Minthogy a mű Pál apostolt egész Rómáig kíséri s megjegyzik, hogy az apostol a római fogságban még két évig zavartalanul tanított, kétségtelen, hogy csak a 64. év után keletkezhetett. Másrészt azonban bizonyos, hogy Jeruzsálem elpusztulása előtt már megvolt.

A keletkezés helyéről semmi biztosat nem tudunk. Legtöbb érv szól Alexandria és Róma mellett.