A lelki felkészülés segítésére

Amíg dolgozunk az utazáshoz szükséges gyakorlati, földi tennivalók elintézésén, ajánlom mindenkinek Pál Apostol leveleit, amelyek nekem is sokat segítettek. Az Apostolok Cselekedeteihez – most a Szent István Társaság fordításában – végig vesszük a nagy előd által írt sorokat:

Rómaiaknak írt levél:

1. fejezet:

Címzés, köszöntés, hálaadás

 1Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére, 2amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, 3Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, 4a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. 5Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. 6Ezeknek ti is közéjük tartoztok, Jézus Krisztus meghívottai. 7Üdvözlöm Rómában mindazokat, akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! 8Először is hálát adok Istenemnek mindnyájatokért Jézus Krisztus által, hitetekről ugyanis az egész világon dicsérettel szólnak. 9Tanúm az Isten, akinek Fia evangéliumát hirdetve szívvel-lélekkel szolgálok, hogy imáimban mindig megemlékezem rólatok, 10és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok,



Indul a visszaszámlálás!

Szeptember végén elindul a csapat! Hónapok óta tart a készülődés,a  tervezgetés. Jó, hogy egyre közeledik a nagy nap, de addig még számtalan tennivaló akad. Rengeteg a papírmunka, a különböző egyeztetés. Szerencsére kiváló hajónk lesz, amely nemcsak a test kényelmét, de a lélek elmerülését is biztosítani fogja. Utunk során Pál apostol nyomában megyünk a meghirdetett útvonalon. Nem tudjuk pontosan, hogy mi vár ránk azokban a hetekben, de igyekszünk úgy kialakítani az útvonalat, hogy a szükséges teendők elvégzése mellett nemcsak az utasainknak, de nekünk is legyen időnk és energiánk átadni magunkat a Pál-i gondolatoknak!
Köszönöm azoknak, akik jelezték részvételüket, és aktív tagjai lesznek majd kis csapatunknak. AZ egy hetes etapok szinte mindegyike megtelt, de ha valaki úgy érzi, hogy szeretne egy jót hajózni a simogató szeptemberi napsütésben, még találhat magának egy kényelmes kabint!

Prédikálván az Istennek országát

  27. Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
  28. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják.
  29. És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.
  30. Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik ő hozzá menének.
  31. Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.