Megszentelődés Krisztusban

Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. 2Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. 3Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, 4és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. 5A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. 6De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. 7A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. 8Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. 9De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. 10Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. 11Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. 12Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. 13Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. 14Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 15Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! 16A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. 18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.