Isten tervének végső kibontakozása

Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. 2Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: 3″Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?” 4S mit felelt rá az isteni szózat? „Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” 5Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. 6S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. 7Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, 8ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. 9Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. 10Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. 11Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elessenek? Egyáltalán nem. Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket. 12Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. 13Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, 14hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. 15Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? 16Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. 17Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. 18Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.

Senki nem vall szégyent, aki benne hisz

Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. 12Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. 13Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. 14De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? 15S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” 16De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” 17A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. 18De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. 19Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. 20Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. 21Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.”

A zsidó nép hitetlensége

Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. 2Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. 3Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. 4Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. 5Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. 6Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 7Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. 8Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. 9Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. 10A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.